Program


Karnyóné

Karnyóné

Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné

12 éves kortól ajánljuk!

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Saturday, February 22 2014 3:00PM

A groteszk lehetőségeit a végletekig feszítő, sőt már-már az abszurd jegyeit is magán viselő anyag a felhőtlen szórakoztatáson túl kíméletlen szatírával közelít nagyon is élő, mindig aktuális emberi, társadalmi problémákhoz, létező konfliktus-helyzetekről beszél frissen, őszintén és szórakoztatóan.

Csokonait igazán saját szerzőnknek érezzük, hiszen már volt egy sikeres munkánk a Dorottya című vígeposzának színpadra vitele kapcsán, amelyet majd százszor játszottunk, bejárva vele több Európai országot, és ezzel az előadásunkkal vettünk részt a III. Színházi Olimpián, 2001 legnagyobb világszínházi eseményén is Moszkvában.
Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című sokat játszott és sokféleképpen feldolgozott művét A méla Tempefői, azaz: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban című darabjának valamint más írásainak, így A csókok, Melyik a legjobb csók?, a Cultura című vígjátékának felhasználásával alkalmaztuk színpadra. (Vidnyánszky Attila)

Our offer


Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

bulvár burleszk 2 részben

Suggestions


A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű…

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.